Szolgáltatásaink
TEVÉKENYSÉGÜNKRŐL BŐVEBBEN
BIZTONSÁG
A megbízhatóságot minden ügyfelünk számára fokozottan szem előtt tartjuk. Éppen ezért már bizonyított munkatársainkat megbecsüljük, tehát az általunk delegált takarító személyzetet általában hosszú ideje ismerjük. Új munkatársainkat ajánlás alapján és nagy körültekintéssel választjuk ki, akiket szakmai és emberi szempontból is magas követelmények elé állítunk. Ezzel garantáljuk megrendelőink részére a maximális biztonságot és minőséget.
MUNKATÁRSAK
Dolgozóinknak elméletben és gyakorlatban is számot kell adniuk alkalmasságukról. Egészségügyi lap, és erkölcsi bizonyítvány minden alkalmazottunk esetében rendelkezésre áll. Dolgozóinktól megköveteljük a munkaruha viselését, valamint az üzleti környezetnek megfelelő megjelenést. Feladatuk megfelelő minőségű végrehajtása érdekében rendszeres szakmai oktatásban részesítjük őket. A dolgozók munkájának koordinálása és folyamatos ellenőrzése érdekében csoportvezető munkatársakat nevezünk ki.
KOMMUNIKÁCIÓ
Mindent megteszünk azért, hogy Partnereink az együttműködés során elégedettek legyenek, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a folyamatos kommunikációra.
Igyekszünk alaposan megismerni Megrendelőnk igényeit és a számára legkedvezőbb megoldást megtalálni. Amennyiben még az igényfelmérés alkalmával kiderül, hogy az adott feladatot nem vagy csak részben tudjuk megoldani, azt minden esetben a Megrendelő tudomására hozzuk, illetve javaslatot teszünk alternatív megoldásokra.
Dolgozóink megfelelő minőségű munkáját folyamatos felügyelettel biztosítjuk.
GÉPPARK, TECHNOLÓGIA
Cégünk tőkeerős háttere lehetővé teszi, hogy kiemelt színvonalú gépparkot biztosítson, mellyel a professzionális munkavégzés színvonala, ezáltal az eredmény is garantált. Amennyiben ügyfelünk saját gépparkját kívánja hasznosítani, segítünk megtalálni az adott feladathoz a legjobb megoldást.
Azokban az esetekben, amikor a megrendelő igényeit csak új, speciális gépekkel lehet kielégíteni, közös megegyezéssel döntjük el az új eszköz tulajdonlását. Munkavégzésünk során – amikor a feladat megengedi – maximálisan előnyben részesítjük a természetes, környezetkímélő, emberbarát tisztítószereket és technológiákat.